A válás gondolatának megfoganását követően a próbakülönélést is meglépve, az úgynevezett, jogi válás következik. Ahogyan jogilag anno megköttetett a házasság, úgy a válás során is megjelenik a jogi háttér.

Miért lehet fontos mégis kitérni a válás jogi oldalára, mikor egyébként is szokták mondani: "az csak egy papír"?

Annak a "papírnak" óriási érzelmi töltete és jelentősége van, külön-külön a válóper elindítását kezdeményező személy, valamint a másik fél szempontjából is. A legtöbb esetben a válóper elindítását erős érzelmi töltet kíséri, bosszúból, indulatokkal átitatottan történik.

Egy váratlanul kézhez kapott válóperi kereset, valamint a per elindítása is hasonlóképpen krízist indíthat el a felekben, csak úgy, mint a későbbiekben a tárgyalásokon való részvételek. A pár mindkét tagja szempontjából ez az első kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy ténylegesen megszületett a döntés, hogy elválnak. Ez az első pontja a folyamatnak, amikor már a családon kívül is megosztják ezt másokkal (jelen esetben a válás jogi részében részt vevő személyekkel), az első olyan külső színtér, ahol ezt vállalják. A válás adminisztratív lezárása további krízishelyzeteket indukál.

Gulyásné Kis Adelina

Tanácsadó szakpszichológus