Miután megfogalmazódott a válás gondolata, esetlegesen megtörtént a próbakülönélés, és végbe ment a válási procedúra jogi része, akkor kezdődhet el a váláshoz való alkalmazkodás fázisa. Az egész válási folyamatnak ez a leghosszabb időt igénybe vevő része, hiszen amellett, hogy azonosulni kell azzal az identitással, akivé váltak, (vagyis, hogy ők már nem férj vagy feleség, hanem elvált személyek), más egyéb élethelyzettel is szembe kell nézni. A különköltözések mentén új élettereket kell megszokni, és emellett még a mindennapok is nagyban megváltoznak, különösen akkor, ha vannak közös gyermekek is.

Milyen életterületeken kell, hogy megtörténjen a válás?

Gyakorlatilag elmondható, hogy nem is nagyon van olyan életterület, amit egy válási folyamat ne érintene. Fontos, hogy a két fél érzelmileg el tudjon válni egymástól, hiszen ez jelenti az igazi szétválást, amikor már kimondható az, hogy érzelmileg nem függnek egymástól. Természetesen a válás elengedhetetlen része az is, hogy jogi értelemben is megtörténjen a válás ahhoz, hogy minden értelemben függetlenedni tudjanak egymástól. Nem szabad megfeledkezni a gazdasági oldalról sem. Sokszor ez okoz különös nehézséget, amiatt, hogy a válás generálta indulatok, összetört lelki állapot mellett kellene korrekt módon megegyezni az anyagi javakról. Az olyan válások esetében, ahol már gyermek vagy gyermekek is születtek, a legfontosabb a szülői szerepek szétválasztása, vagyis az, hogy lehetőleg egyik szülő se szakadjon ki a gyermekek életéből, hiszen a szülők ugyanúgy a gyermekek szülei maradnak. Szülőként nem lehetséges az elválás, sokkal inkább arra van szükség, hogy kirajzolódjon, hogy ebben a helyzetben ki miként tudja legjobban gyakorolni szülői szerepét. Egy válás során a közösségi élet is teljes mértékben megváltozik, hiszen a rokonok, barátok addig közösek voltak, de a folyamat mentén ez is átalakul. Sokszor az addig közös baráti kör az egyik tagról leválik, és a másikkal folytatódik egy másabb jellegű baráti kapcsolat. Amennyiben egyházi házasság is köttetett, abban az értelemben nem tudnak elválni egymástól. Egyházilag nem tudják felbontani a házasságot. Esetleg érvénytelenítésre nyílhat lehetőség. Fontos hangsúlyozni, hogy mennyire nagy jelentősége van annak, hogy a válás lelki része is megtörténjen. Sokszor a sok tennivaló kapcsán pont ez az, ami feledésbe merül. Ennek érdemes időt adni, és szükség esetén szakemberhez fordulni a feldolgozás megsegítése érdekében.

Gulyásné Kis Adelina

Tanácsadó szakpszichológus