Igazán hosszú utat kell bejárniuk azoknak, akik úgy érzik, hogy oda jutott a házasságuk, hogy kizárólag a válás jelenthet kiutat a kialakult élethelyzetből, mivel minden kapcsolat úgy kezdődik, hogy örökkön örökké.

Sok szakember mondja azt, hogy érdemes dolgozni a kapcsolaton, és dolgozunk is rajta, de sajnos van az a pont, amikor meg kell állnunk és fontos döntést kell hoznunk.

Hosszadalmas időt vesz igénybe, amíg a felek fontolgatják a válás gondolatát; egyáltalán eszükbe jut a válás, mint kilépési lehetőség, és végül eljutnak a döntés megszületéséig. Jellemző, hogy a két félnél nem egyszerre fogalmazódik meg a válás gondolata, esetleg az egyiküknek egyáltalán még csak eszébe sem jut ez a gondolat. Ritka az, amikor mindkettőjükben egyszerre fogalmazódik meg, és ugyanabban az időben tudnának rálépni erre az útra.

Amikor kizárólag a házaspár egyik tagja fontolgatja csak a válást, a másik rendre ártatlanul, mit sem sejtve vesz részt ebben a folyamatban. Ez az időszak még nem is igazán a válásról szól, sokkal inkább arról, hogy az egyik fél függetlenedni szeretne. A válás további szakaszai is igen sok nehézséget és kihívást támaszt a családtagok számára. Azonban ez az az időszak, ami az egyik legfelkavaróbb szakasza a válásnak, mind a szülők, mind a gyermekek számára egyaránt. Ezen gondolati és érzelmi vívódásokat követően jöhet az igény a külön költözés, egymásról való leválás "kipróbálására".

Gulyásné Kis Adelina

Tanácsadó szakpszichológus