Amikor valaki szembesül egy orvosi diagnózissal, először igyekszik egyfajta készenléti állapotot előidézni a sikeres megküzdés érdekében. Ezt az időszakot követi a konkrét küzdelem szakasza. Idővel a beteg személy már elfogadja helyzetét, és megtanul alkalmazkodni.

Azok, akik tartós betegséggel élnek, kizökkennek a hétköznapi életből. Eltávolodnak az addigi mindennapi problémáktól, amikhez természetesen visszavágyódnak. Az ilyen emberek megélhetnek haragot az egészséges személyek iránt, akik jól vannak, szabadon élhetik a hétköznapokat. Teljesen érthető, hogyha olykor reménykednek, olykor pedig dühösek mindenre és mindenkire.

A huzamosabb időn át tartó betegség esetén tapasztalható lehet a beszűkülés, ami sok szempontból ugyan káros és problémás, mégis látnunk kell annak azon vonatkozását is, amivel az én védő mechanizmusok kapcsolnak be. Az én védő funkció arra terjedhet ki, hogy ilyenkor a gondolkodás módját, a tevékenységek milyenségét leginkább a betegséggel kapcsolatos tényezők teszik ki, úgy mint információkeresés, kutakodás a gyógyulás érdekében.

Hasonlóan az élet más területeihez, az önértékelésnek a betegséggel való küzdelem esetén is jelentősége van, hiszen, akik pozitívan tudják értékelni önmagukat, kevéssé érzik súlyosnak a mellékhatásokat, könnyedebb lefolyásúnak érezhetik a betegséget, reménytelibbek lehetnek. A bizonytalanabbak a kezdetektől fogva fokozottabb halálfélelemmel élnek együtt, miközben számos veszteségélménnyel küzdenek.

Kis Adelina

Pszichológus