Társas kapcsolatainkat erősebben befolyásolják azok a kötődési mintáink, melyek gyerekkorunkban alakultak ki. Nem is gondolnánk, mi mindenre lesz hatással az a kötődési mód, ami édesanyánkhoz fűzött minket.

Egy újszülött számára a környezete legfontosabb tényezője az édesanyja. Idegrendszeri fejlődését, magatartásának kialakulását alapvetően meghatározza az anyával való kapcsolata. Ez a kötődési kapcsolat egy szoros érzelmi kötelék, egyfajta láthatatlan köldökzsinór, ami összeköti a babát az anyukájával.

Mit szolgál a kötődés?

A kötődés tulajdonképpen egy jól fejlett szabályozórendszer, mely azt szolgálja, hogy az anya és a gyermek ne távolodjon el egymástól. Ahogy a baba növekszik egy idő után két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli: felfedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, de emellett munkál benne a közelség keresése, a biztonság, az ismerősség, az anya utáni vágy. John Bowlby pszichológus foglalkozott először részletesen a kötődés tanulmányozásával, és alkotta meg modern kötődéselméletét.

A pszichológus úgy fogalmazta meg a kötődés lényegét, hogy az nem más, mint a gyermek olyan meleg, intim, folyamatos kapcsolata az édesanyjával (vagy állandó gondviselőjével), mely mindkét fél számára kielégítő és örömteli. Ez a kötődés szükséges ahhoz, hogy valaki mentális egészségben nőjön fel. Kutatásai során azt tapasztalta, hogy az emocionálisan sérült, bűnözés felé hajló gyerekek élettörténetében közös, hogy kiskorukban hosszabb-rövidebb időre megszakadt a kapcsolatuk édesanyjukkal.

Bowlby teóriáit egyik tanítványa, Mary Ainsworth, tette kísérletsorozatával mérhetővé és tudományosan vizsgálhatóvá. Ainsworth és munkatársai Ugandában és Amerikában vizsgáltak anya-gyermek párokat napközbeni tevékenységük során. A megfigyelések során világossá vált, hogy már a rövidebb ideig tartó anyától való távollét is komoly stressz forrása lehet, míg az anya visszatérése megnyugvást hoz a gyermek számára.

 

A cikk folytatása itt olvasható: babaszoba.hu