Szülőként az ember néha közlekedési rendőrnek érzi magát, aki csak tilt és büntet, tilt és büntet. A gyerekek pedig lázadnak a tiltás ellen és juszt is megteszik, amit megtiltottunk nekik. Ettől persze mi szülők türelmetlenek leszünk és minden alkalommal egyre idegesebbek. Úgy érezhetjük, a gyermek direkt babrál ki velünk és egyre tehetetlenebbnek érezzük magunkat. Mit lehet tenni ilyenkor?
A probléma az hogy a tiltásaink gyakran szubjektív alapokon nyugszanak. Például a gyermeked egyszer kicsit túlzásba vitte a szaladgálást és túl közel ment az úthoz. Majdnem kiszaladt az útra, már csak 5 centi választotta el. Ezért te megijedtél és határozottan megtiltottad neki, hogy mostantól elmenjen tőled az utcán. A dolog másfél éves korában történt, de te még most, 3 éves korában is ragaszkodsz hozzá, mert következetes akarsz lenni. Ami szabály az szabály. Ezért aztán minden séta küzdelem a gyerekkel, mert ő el akar menni, te meg nem győzöl rászólni.
Ez a fajta tiltás az anya ijedtségéből táplálkozik, nem veszi figyelembe a gyerek életkorát és szükségtelenül merev is. Az ilyen helyzetekkel lehet szép lassan egymás idegeire menni :): te megtiltod, ő még jobban akarja, ettől minden egyes séta kész idegbaj, ezért már nincs kedved elmenni vele sétálni, emiatt ő nyűgösebb, hisztisebb napközben, mert nem mozogja ki magát, ettől te is rosszkedvű leszel és egyre sötétebben látod a helyzetet és így tovább…
Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?
1. Nézd meg objektíven a problémát!
A gyerekek néha produkálnak ijesztő helyzeteket, felmásznak magas helyekre, belenyúlnak a tüskés bokorba, az út felé szaladnak stb. Mindezt nem azért teszik, mert alapból vakmerőek lennének, hanem azért, mert 1-2 évesen még nem tudják, mi a veszélyes és mi nem. Ha megtiltod neki abból sem fogja tudni, pont az ellenkezőjét éred el vele: mivel nem tudja mi az, és a felfedezési vágy ott van benne, kíváncsi lesz rá és újra meg újra ki akarja majd próbálni.
A legjobb megoldás odamenni vele, megmutatni, hogyan működik, megtanítani rá. Igen, a konnektorhoz is.
Szóval ne az érzelmeid és a hirtelen ijedtséged alapján hozz fontos döntéseket és pláne ne ragaszkodj hozzá mereven csak azért, hogy neked legyen igazad.
Először higgadj el, nyugodj meg, nyugtasd meg a gyermeked is, ha sír és utána higgadtan döntsd el, mi legyen a következő lépés. Pl. megmutatod neki, meddig mehet el az úton.
2. Vedd figyelembe a gyerek életkorát!
Az 1 éves nyilván más kategória, mint a 3 éves vagy a 6 éves. Ahogy a kicsi nő, tágulnak a határok is, rugalmasan kell haladnunk a gyerek életkorával. Mondjuk az 1 évesed el akar menni mellőled séta közben. Mivel még nincs tisztában a veszélyekkel, ezért egyelőre ezt nem engeded meg neki, viszont valahogy meg kell ismernie ezt az új helyzetet és új környezetet, ezért az első séták még nem a haladásról és a rohanásról szólnak, hanem kimentek és felügyelettel feltérképezheti a környezetet. Ott vagy vele és engeded, hogy megnézze az árkot, a füvet, a bokrot, a kerítést. Így a séta abból áll majd, hogy csak 50 métert haladtok 1 óra alatt, de most nem is a hatékonyság a cél, hanem az, hogy megtanulja, mi micsoda és a felügyeleted mellett szerezzen tapasztalatot a veszélyekről is.
A cikk folytatása itt olvasható: kismamablog.hu
Vida Ágnes
babapszichológus
Utolsó kommentek