Otthon angyal, az iskolában ördög

Osztályfőnökként és tanárként is gyakran találkozom olyan gyerekekkel, akiknek az ellenőrzője már az első félévben betelt, sőt már néha a beragasztott pótlap is. A beírások változatosak:

  • gyermeke rendszeresen zavarja az órát,
  • állandó bohóckodásával akadályozza társai tanulását,
  • leánya többször minősíthetetlen hangon és stílusban beszélt a tanárával,
  • gyermeke fizikailag bántalmazta az osztálytársait,
  • veszélyeztette társai és önmaga testi épségét,
  • többszöri figyelmeztetés ellenére is hangoskodik, kiabál és rohangál a folyosón,
  • óra alatt telefonál/rágózik/levelezik, stb.

Aztán a fogadóórán vagy egyéb személyes találkozás során a szülők megdöbbenve és megrémülve bizonygatják a pedagógusoknak, hogy a gyerekkel semmi különösebb gond nincs. Otthon csendes, viszonylag rendes, jóérzésű, talán néha szemtelen, de hogy ilyen elvetemült lenne, azt nem hihetik el. És elkezdik felsorolni a gyerekek magyarázatait a megrovásokra:

  • Én csak válaszolok.
  • Olyan unalmasak az órák!
  • Ha tudnád, hogy kiabál velem az ofő…!
  • A Tamásék már hetek óta szórakoznak velem, most alaposan megkapták.
  • A hetedikesek felrúgták a labdát az öltöző tetejére, naná, hogy lehoztam.
  • Mindenki rohangált…
  • Nem csak én telefonáltam, de engem kaptak el / elfelejtettem kiköpni a rágót óra előtt / jellemző, hogy csak nálam veszi észre a levelet…

A szülőknek nagyon fájdalmas tudomásul venniük, hogy gond van a „neveltjükkel”, hiszen minden vele kapcsolatos probléma az ő lelkiismeret-furdalásukat növeli: talán szigorúbban kellett volna fogni, talán a válás miatt van, talán valamit elrontottak. Enyhíti az önvádat, ha külső okokat keresnek gyermekük viselkedésére. Nem bűnbakot akarnak találni, csupán mentő körülményeket, és néha valóban léteznek olyan események, előzmények, amelyek a hibát, szabályszegést, fegyelmi problémát más megvilágításba helyezik.

Előfordul persze, hogy a szülő az iskolai fogadóórán kénytelen szembesülni azzal, hogy gyermeke nem csupán az órákat zavarja, de durva is, ráadásul trágár módon beszél, és kizárólag azért nincs több beírása, mert állandóan letagadja az ellenőrzőjét.

A szülők – vérmérsékletüktől és előzetes tapasztalataiktól függően – különböző módon reagálnak az ilyen helyzetekre. Egyesek harcba szállnak szívükről szakasztott magzatukért, és próbálják megvédeni őt például azzal, hogy felsorolják az enyhítő körülményeket. Akadnak olyanok is, akik biztosítják a pedagógust, az osztályfőnököt, hogy otthon majd jól megrendszabályozzák az ebadta kölykét. Érzékenyebb anyukák zsebéből előkerülhet a zsebkendő…

Sok szülő szégyelli magát, hiszen saját nevelései kudarcát látja gyermeke viselkedésében, ráadásul tudja, hogy az érintett tud másképp, azaz normálisan is viselkedni, ezért felmerül bennük a gondolat, hogy esetleg az iskola vagy a társak vannak ilyen rossz hatással a gyerekre, és esetleg az iskolaváltás mellett döntenek.

 

A cikk folytatása itt olvasható: osztalyfonok.hu