Az erőszakos családban felnövő gyerekek áldozatok, akár éri őket közvetlenül bántalmazás, akár nem: mindig félniük kell a bántalmazás megismétlődésétől, akár „csak” anyjukat, akár őket is éri erőszak. Az ilyen gyerekekben sokszor egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki – a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok az emberek bántják őket, akiknek az lenne a dolga, hogy óvják és szeressék őket.

A bántalmazó családban élő gyerekek többféle túlélési módszer között szoktak -- nem tudatosan -- választani. Van olyan gyerek, aki teljesen visszahúzódik érzelmileg, és később sokszor fizikailag is. Van, aki mindenben megpróbál megfelelni abban a hamis reményben, hogy akkor jobbra fordulnak a dolgok. Van olyan gyerek, akiben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja dühét, és az önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a gyerek dühe konkrét személyek ellen fordul, és főként a kortársai/testvérei elleni erőszakos viselkedésben mutatkozik, vagy az elkövető ellen irányul. Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor az anyját hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként viselkedik vele.

Bár meglepően sok bántalmazott nő képes arra, hogy az ellene irányuló erőszak ellenére is megfelelően gondoskodjék gyeremekeiről, előfordul, hogy az erőszakos családban a gyerekeket a szülők mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják. A bántalmazó szülő részéről ez lehet akár a gyerek felé közvetlenül, akár a másik szülő felé irányuló bántalmazás része. A bántalmazott azonban szintén nem mindig képes a gyerekeket megfelelően ellátni. Ennek két oka is lehet: egyrészt, ha ő maga is krízisben van, másrészt ha fenyegetettséggel teli helyzetéből, és az állandó megkérdőjelezésekből kifolyólag nincs abban a helyzetben, hogy a gyereknek biztonságot és elfogadást sugárzó a fizikai, érzelmi és intellektuális közeget teremtsen. Ilyen közeget bántalmazó mellett szinte lehetetlen teremteni. Az ilyen családban összességében gyakran kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. A gyerekek felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik erőszakos viselkedésmintáit. Ez különösen a fiúkra igaz: az erőszakos férfiak nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának. Természetesen a származási családban folyó erőszak nem az egyetlen ok, amely miatt férfiak felnőttként erőszakosak saját párkapcsolatukban. Az iskola, a kortársak elvárásai, a katonaságnál vagy más fegyveres szervnél szerzett tapasztalatok mind elősegíthetik, hogy egy férfi tárgyként tekintsen a saját nőpartnerére. Általában ezek a férfiak a gyengédséget a nőiességgel társítják, és mereven elutasítják.

Fontos tudni tehát, hogy egy mégoly gondoskodó szülő sem tudja teljesen ellensúlyozni a bántalmazó szülő mérgező, romboló hatását: nem nehéz belátni, hogy egy gyermek lelkileg akkor van biztonságban, ha nincsen körülötte bántalmazó felnőtt, és az nem is fér hozzá. Ugyanakkor azt sem nehéz belátni, hogy a gyereknek szüksége és joga van ahhoz, hogy a szakemberek képesek legyenek a nem bántalmazó szülőt megkülönböztetni a bántalmazótól, és attól ne szakítsák el őt.

 

A cikk folytatása itt olvasható: nokjoga.hu