A gyermeknevelés első lépcsőfoka, mondhatni az alapja, ahonnan minden indul: az ODAFIGYELÉS.
Könnyűnek tűnik ez, amíg csak egy gyerek van és a figyelmed javarészét rá fordíthatod. De mi van akkor, ha egy csapat gyereked van, ha esténként holtfáradtan érsz haza a munkából és ő akkor áll neki elmesélni, milyen nagy homokvárat építenek a barátjával az oviban és mi történt a tegnapi Bogyó és Babóca epizódban?

A világ a figyelmedért küzd: hihetetlen ingermennyiség zúdul rád egy átlagos napon. Reklámok, infók, mások történetei, munkahelyi problémák, ismerősök becsörögnek mobilon 1-1 kérdésre, szervezed a gyerek szülinapi zsúrját, szalvétát kell beküldeni az oviba, a kicsi kinőtte a cipőjét, a nagynak hetek óta hajkurászod a kabátot, a férjed náthás, a kutya bolhás, a macska nyávog, a nappaliban már a kaktuszok is kókadoznak, mert soha nem jutsz a viráglocsoláshoz.

És akkor azt mondják, figyelj oda a gyerekre, hallgasd meg
Hallgasd meg akkor is, ha már órák óta mesél átszellemülten a Minecraftről, amiből te egy kukkot nem értesz, de olyan szenvedéllyel mondja, hogy nem lenne szíved lelőni.
De tényleg ez lenne az odafigyelés?
A nonstop készenlét? Az, hogy muszáj meghallgatni?

Nem ez az IGAZI odafigyelés.

Az odafigyelésnek a MINŐSÉGE is fontos.

Sok szülőn látom, hogy kialakul egyféle “rutin”-odafigyelés.
Nem figyelnek oda teljes figyelmükkel, csak úgy tesznek, mert azt hallották, a gyereknek kell az odafigyelés.
Csakhogy a gyerek pontosan tudja, hogy nem figyelsz rá igazán, hogy a bólogatásod csak “rutin”.

 

Vida Ágnes babapszichológus

A cikk folytatása itt olvasható: kismamablog.hu