A közelmúltban történt a szomorú esemény, amikor egy óvodás kislánynak az arcát és a nemi szervét megharapták a társai. A nagy felháborodást keltő esemény felhívta a közvélemény figyelmét az óvodai agresszió problémájára. Miért is történik ilyesmi egy óvodában és el lehet-e kerülni az ilyen eseteket?

A kisgyermekkori agressziónak többféle ok húzódhat meg a hátterében:

1) Indulatkezelési problémák

A kisgyermekek még nem képesek kezelni az indulataikat, amikor sarokba szorítva érzik magukat, amikor csalódnak magukban vagy másokban, akkor könnyen jönnek indulatba hisztis vagy agresszív viselkedést produkálva. Ha a család következetesen, szeretettel és higgadtan reagál ezekre a kitörésekre, jó példát mutatva arra, hogyan kell hasonló helyzetekben nyugodtnak maradni a gyermek elsajátítja ezt a viselkedést 2,5-3 éves korára már csak ritkábban fordulnak elő nála indulatkitörések.

A család és a közvetlen környezet felelőssége, hogy olyan családi mintát mutasson, olyan érzelmileg biztonságos környezetet teremtsen a kisgyermek számára, amiben el tudja sajátítani az önuralom képességét.

2) Beilleszkedési zavarok

A kisgyermek a közösségben akkor érzi magát biztonságban, ha kötődik az őt gondozó személyekhez. Akkor sikeres a beszoktatás, ha a kisgyermek végül bízik az óvónőben és kötődik hozzá.
A társak személye, az óvóda épülete, az ott található játékok és programok még nem jelentenek vonzerőt számára, akkor megy be szívesen, ha az óvónénihez képes kötődni.
Az a kisgyerek, aki érzelmileg kötődik az őt felügyelő felnőttekhez és mind fizikailag, mind érzelmileg biztonságban érzi magát, ritkán mutat agresszív viselkedést.

Az óvoda új, ismeretlen környezet, amiben most először a saját erejéből kell megoldania számára vadonatúj élethelyzeteket. Minden gyermek másként küzd meg ezzel a helyzettel:

1. Van, aki vezető szerepet vesz fel és parancsolgatni kezd, megmondja a társainak, mit csináljanak, szívesen áll be az óvónéni segítőjének, ezzel biztosítja a maga számára a saját biztonságát a csoportban. A jelszava: “Ha én irányítok, nagy baj nem történhet.”

2. Van olyan gyermek, aki mindig a felnőttek közelségét keresi, ott érzi magát biztonságban – ez a megküzdési stratégiája.

3. Van olyan gyermek, aki verekszik, az erejét fitogtatja, ezzel próbálja elérni, hogy mások féljenek tőle és ettől érzi magát biztonságban. Fontos, hogy az így reagáló kisgyermek sem feltétlenül agresszív. A praxisomban találkoztam már olyan kisgyerekkel, aki a bölcsődében verekedős volt, majd kivették a bölcsődéből és fél évig a nagymama vigyázott rá napközben, ezt követően az óvodába bekerülve, érettebben már egyáltalán nem okozott számára gondot a beilleszkedés-

4. Van olyan, aki a maga útját járja, egyedül játszik, de ha mások a területére merészkednek vagy csak túlingerlik őt a jelenlétükkel, akkor válik agresszívvé.

5. És vannak olyan gyerekek is, akiket annyira megrémít a számukra megoldhatatlannak tűnő csoportos élethelyzet, hogy visszahúzódóvá, csendessé, inaktívvá válnak és számtalan egyéb módon sztrájkolnak az óvoda ellen.

3. Az agressziót erősíti a fluktuáció és a csoportösszetétel.

Ha egy csoportban folyamatosan változik az óvónéni személye, a gyerekek is frusztrálttá válhatnak, hiszen nekik egészenk 5 éves korig az óvónéni a legfontosabb állandó pont a csoportban.

A nyári csoportösszevonások idején azonban akaratlanul is előfordulhat, hogy a gyerekekre nem a megszokott óvónéni vigyáz és ez bizony ahhoz vezet, hogy néhány gyermek nem találja a helyét, nem érzi magát biztonságban. Hiába ugyanaz az épület, hiába van ott a csoportban néhány jól ismert csoporttárs, a kisgyermeket bizony megviselheti az ismeretlen helyzet.

A csoportösszetétel is nagyon fontos. Az év elején minden új csoportban kialakul egyféle csoportdinamika. Az egy korosztályú csoportokban kutatások szerint több a konfliktus, mivel itt fel kell állnia egy erősorrendnek, míg a vegyes csoportokban kevesebb a vita, mert ott az életkori különbségekből fakadóan már van egyfajta hierarchia.

 

A cikk folytatása itt olvasható: kismamablog.hu

Vida Ágnes

babapszichológus