Az érzelmi bántalmazás háttere és következményei gyermekkorban

A  bántalmazó kapcsolat felett érzett bűntudat – amit a szülők alakítanak ki gyermekeikben a felelősségre vonásaik alkalmával –, a szülői elfogadás megszerzéséért folytatott kétségbeesett próbálkozás mintegy kötőanyagként a bántalmazó családhoz láncolja a gyermeket. Sok esetben előfordul, hogy a gyermekek folyton visszatérnek a szülői házba a rég megérdemelt elismerés reményében, ezzel azonban megteremtik a lehetőségét, hogy a szülők ismét a legkegyetlenebb fegyverükhöz, a szavakhoz nyúljanak, és tovább rombolják gyermekeik önértékelését.

"A testi sértésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak, de ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?”" (Ancsel Éva)

 

Az emberiség évezredes problémaköre, ennek ellenére a tudomány csak az elmúlt évtizedekben kezdett foglalkozni a gyermekek bántalmazásával. A vizsgálatok három – fizikai, szexuális és érzelmi - területre vonatkoznak. Bár az érzelmi bántalmazás önmagában is előfordulhat, s a fizikai és szexuális bántalmazás soha nem jelenik meg nélküle, rejtőzködő természete miatt mégis sokkal kisebb figyelmet vívott ki magának. Egy 2005-ben készült felmérés szerint Magyarországon a bántalmazott gyermekek csaknem 58 százaléka érzelmi, 40 százaléka fizikai, 2 százalék pedig szexuális abúzust élt át (Herczog, 2007). 10 évvel korábbi felmérések eredményei pedig arról szólnak, hogy a Magyarországon élő gyermekek 20 százaléka érzelmileg, 25 százaléka fizikailag, 5 százaléka pedig szexuálisan bántalmazott. A probléma mértékét jelzi az ezredfordulót követően végzett ENSZ-felmérés, miszerint kicsiny hazánk dobogós helyen áll a gyermekekre veszélyes nemzetek listáján – a vizsgálatban részt vevő 27 ország közül a 23. helyet foglaltuk el. Mindezek alapján bizton állíthatjuk, hogy a gyermekek lelki bántalmazásának felismerése felbecsülhetetlen jelentőségű. A mai napig keveset hallunk, tudunk róla, és éppen ez a rejtettség, a probléma iránti csekély érdeklődés eredményez alattomos pusztítást a gyermekek lelki fejlődésében.

De mit is nevezünk érzelmi bántalmazásnak? Az érzelmi bántalmazás magját a szülők verbális támadásai jelentik. Az egyik lehetséges módja annak, ahogy a szülők érzelmileg bántalmazhatják gyermekeiket, a gyermekek felé irányuló negatív kommunikáció. Ide tartoznak a becsmérlések, a negatív tartalmú kritikák, a szidalmazás, olyan „becenevek” használata, ami a gyermeknek fájdalmat okoz, a gyermek negatív tulajdonságokkal való felruházása, vagy a képességein való élcelődés. Ebbe a kategóriába soroljuk a szülők gyermekükkel, vagy a gyermek megszületésével kapcsolatos negatív érzéseinek, kívánságainak a kifejezésre juttatását – például a "Bárcsak ne születtél volna meg!" felkiáltásokat, a szülő általi felelősségre vonást, bűnbakképzést, és a másokkal történő negatív összehasonlítást is. Sok esetben megtörténik, hogy a szülők ezeket a sértéseket a humor álarca mögé bújtatva fejezik ki, miközben saját tetteiket, és a gyermek érzéseinek jogosságát elhazudtolva biztosítják a gyermeket arról, hogy ők "Nem bántanak, csak viccelnek!" (Forward 1989).

Az érzelmi bántalmazás egy másik lehetséges módja, amikor a szülők túlzott elvárásokat támasztanak gyermekeikkel szemben – amikor a szülő figyelmen kívül hagyva a gyermek életkorából, személyiségéből adódó képességeit egy idősebb korú gyermekre jellemző képességeket vár el tőle. A gyermek szükségleteinek és adottságainak ignorálása már önmagában helytelen szülői viszonyulási módnak tekinthető. Ezekben az esetekben azonban a szülők legtöbbször elvárásaik sikeres teljesítéséhez mint feltételhez kötik szeretetüket. Így a szülők által teremtett, a kudarcélmények sorozatát biztosító helyzetek mellett a gyermek még a szülői szeretet meglétében sem találhat megnyugvásra.

 

A cikk folytatása itt olvasható: mipszi.hu