Két éves korban igazából nem „életkornak megfelelő” filmeket kellene nézni, hanem semmilyeneket. Ez az életkor a világ játékos megtapasztalásáról, a rengeteg mozgásról, beszélni tanulásról szól(na). A legtöbb szülő számára a rajzfilmek a jól megérdemelt szabadidőt biztosítják – ilyenkor szinte korlátlan ideig el van foglalva a gyerek. Ez persze érthető és bizonyos mértékig megbocsátható. A saját magunk mesélte mesék, főleg bábjátékkal, rajzolással kísérve, a közös játék, futkározás kiadós beszélgetéssel, meséléssel fűszerezve egész biztosan alternatívái az egész délutános mozizásnak. Persze szülőként jóval kevéssé pihentetőek.

A tévén keresztül a gyerekek nem koruknak megfelelő szűrés után kapják az információkat. Az élet olyan területeire nyernek bebocsátást, amelyekre még semmiképpen sincsenek felkészülve: Ráadásul az esetek többségében segítséget sem kapnak az információk helyes értelmezéséhez, a megfelelő (erkölcsi) tanulságok leszűréséhez, magukra maradnak a riasztó, félelmet keltő vagy érthetetlen ingerekkel. Ez rövid és hosszú távon is megteszi a hatását: szorongást, vegetatív zavarokat, magatartási problémákat, agressziót idézhet elő.

A gyerekek kb. 7-8 éves korukig nem képesek elkülöníteni a tévében látott dolgok valóságtartalmát a fikciótól. Ennek felismeréséhez sokféle dolgot kéne még megtanulniuk, megtapasztalniuk. 11-12 éves korukra mélyebben értik, és csak 16-17 éves korukra fogják szinte teljesen átlátni ezeket az összefüggéseket.

Ha naponta szabályozott időben, szabályozott tartalmat néz egy kisgyerek (mondjuk minden este fürdés előtt 20-30 percnyi, a szülő által kiválasztott rajzfilmet, vagy nagyobbként meghatározott időpontokban közösen kiválasztott műsorokat), az nem fog túl nagy károkat okozni.

Nem szabadna a gyerekeket egyedül hagyni a tévé előtt. Fontos volna együtt nézni velük, amit néznek, és közben lehetőséget teremteni a látottak megbeszélésére, értelmezésére, erkölcsi értékelésére. Az így megszűrt tartalmak már nem fogják úgy megterhelni, összezavarni a szorongásával aztán magára maradó gyereket, mint ha teljesen rábíznánk, mit és mennyit néz. Nagyon rossz gyakorlat a tv-nézés jutalomként való alkalmazása („ha… akkor nézheted/tovább nézheted”), ami általában a kontroll és szűrés teljes elengedését jelenti a gyakorlatban.