A legfájóbb érzés, ha pont azok nem szeretik az embert, akiknek a legjobban szeretni, erősíteni, támogatni és védelmezni kellene. A gyermekkori szeretethiány fokozatosan elkísér és azt az űrt képtelenség betölteni. Enyhíthető, csillapítható módszerekkel, gyakorlatokkal. Azok a gyerekek, akik otthon nem kapják meg a szeretet érzést, felnőttkorukban szenvedni fognak ettől. Akit nem szeretnek kiskorában, nem tanulja megszeretni saját magát. Aki hozzászokik a bántáshoz, megalázáshoz, gyakran fel sem tűnik, hiszen ez az „ismerős, megszokott” helyzet, melyben „otthon” érzi magát.

A szülő a gyermeke tükrévé válik. A gyermek saját magáról a szülő szavaiból, tekintetéből, reakcióiból kap információt. A gyermek a szülői bánásmódból von le következtetéseket arra vonatkozólag, hogy ő szerethető-e. Ha a szülő nem tudja szeretni gyermekét, eltorzítja „ÉN”- képét. Ha nap, mint nap bántást kap, akkor öntudatlanul szintén ilyen kapcsolatot keres, vagy maga is elsajátítja a bántást. Önbántalmazásnak gyakran fizikai megnyilvánulásai is lehetnek. Ha nem tanulják meg szeretni magukat, egész életükben másoktól várják el, hogy szeretethiányukat enyhítsék. Nem pótólja semmilyen felnőttkori kapcsolat: barátság, szerelem. Gyakran csak hosszabb terápiával lehet elérni, hogy felnőtt korban tudják magukat szeretni, értékelni, védeni. 

„Az ember hozzákopik a körülményeihez. Akit semmibe vesznek, semmivé válik.”

                                                                                                   (Örkény István)

B. E.