A rákos betegség diagnózisa az esetek többségében sokkoló hatású. Az időszakot kísérő érzelmi reakciók egyénenként változóak erősségükben és jellegükben, de a szorongás, a félelem, a depresszió, a hangulatingadozás valamilyen fajtáját minden beteg megtapasztalja. Az onkopszichológia arra hivatott, hogy ezeket a fizikai, lelki megterheléseket felismerje és enyhítse.

Miről is van szó?

Az onkopszichológia a pszichológiának azon ága, amely a daganatos betegekkel, családtagjaikkal, hozzátartozóikkal, vagy éppen az őket ápoló, kezelő személyekkel foglalkozik.

A gyermekek onkológiai megbetegedése erős érzelmi megterhelést jelent számukra és családjuk számára egyaránt. Szerencsére, az idő előrehaladtával a gyermekek előtti titkolózást felváltotta a gyermek fejlettségi szintjének megfelelő nyílt kommunikáció, azaz a megfelelő tájékoztatás és felkészítés.

Mik ezek pontosan?

  • Életkori sajátosságok: Kisgyermekkorban egy diagnózis még kisebb trauma, mint nagyobb gyermekeknél. Az életkor előrehaladtával ezek a félelmek, gátlások csökkennek, illetve a fájdalomtól, sérüléstől való félelem gyakorisága is csökken.

  • A kórházba való megérkezés körülményei: Amikor a gyerekeknek el kell válniuk a megszokott környezetüktől, és hosszabb időt kell tölteniük kórházi tartózkodással, szorongás jelenik meg leggyakrabban. Sok olyan számukra félelmetes jelenséggel találják szemben magukat, mint az orvosi eszközök, a többi beteg megváltozott külseje, esetlegesen a kopasz fejek. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy a környezet rugalmasan és megfelelően reagáljon minderre.

  • A szükséges beavatkozásokra való felkészítés: Fontos, hogy életkoruknak megfelelő nyelvezettel, stílusban és részletességgel magyarázzuk el nekik a történéseket. Akármilyen nehéz élethelyzet is, a szülőnek minden esetben nyugodtságot kell közvetítenie a gyermeke felé, hiszen ezzel erősíthetjük a gyermek gyógyulni akarását.

  • A testi változásokra való felkészítés: Kemoterápiás kezelések során gyakran előfordul, hogy a beteg hányingerrel küzd, amit esetleg hányás kísér, és szinte minden esetben a hajukat is elveszítik. Minél idősebb az alany, annál fontosabbá válik a külseje, épp ezért fontos, hogy minderre felhívjuk figyelmét, felkészítsük az ezzel járó következményekre, változásokra.

És mi van a haláltudattal?

Életkoronként változó, hogyan tekintenek a halálra. A haláltudat kialakulása beteg gyerekek esetében sokkal hamarabb indul meg, hiszen énközelinek élik meg a fenyegetéseket; ahogy a betegséggel járó szenvedést és erejük hanyatlását érzékelik, megtapasztalják a testünkben zajló változásokat, rosszulléteket, látják a környezetükben a többi beteget, miközben sokszor elvesztésüket is megélik, folyamatosan, egyre nagyobb tempóban alakul ki számukra a haláltudat és ezzel a halálfélelem is.

Ebben az esetben is sok múlik a szülőkön. Sokan nem figyelnek a gyermekük halállal kapcsolatos gondolataira, elterelik a témát, elviccelik, elutasítják a kérdéseket, kvázi önsanyargatásba, önhibáztatásba kezdenek, mert úgy érzik: nem tudják megvédeni gyermeküket az esetleges fájdalmaktól. 

Rák. Ma Magyarországon még mindig a halállal azonosítjuk ezt a szót. Miközben újabb és újabb gyógyszereket és hatóanyagokat igyekeznek kikísérletezni a kutatók, a biológiai tényezők mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a gyógyítás pszichológiájára is, mert NEM ELÉG CSAK A TESTET KEZELNI.